Aznap amikor megtudtam, hogy napra pontosan egyidős a lányommal, hatalmasat szeretkeztünk.

A lakásomban voltunk, odakint esett a hó és hallani lehetett, ahogy a Móriczon csikorognak a villamosok. Repülőjegyet foglaltunk a közös utazásunkhoz. Munkaügy. Előzékenységből engedtem, hogy ő írja be először az adatait a gépbe. Addig kimentem a konyhába, kitöltöttem két pohár bort. Ha már egy savanyú, kopasz marketing managerrel kell töltenie a délutánt, legalább ennyi jusson neki, gondoltam.

A válásom óta kilenc nőm volt, pedig épp hogy csak két éve adtuk be a keresetet. Voltak szőkék, barnák, idősebbek és velem egykorúak, családosak és elváltak. Mostanában is épp az egyik kollegámat hajkurásztam, de most születtek unokái, ezért alig szakít rám időt. A konyhapult mögül elnézegettem a lány lábait. Hosszú, feszes combja volt, erős vádlija és vékony bokája. Tökéletesnek láttam. Egy női láb mindent elmond a viselőjéről, ezek a lábak szeretetért könyörögtek. Mitől lehetnek ilyen kecsesek és erősek, miközben egész nap a recepciós pult mögött ül?

Visszamentem a géphez, fölé hajoltam, és a feje fölött a képernyőre néztem. Csak ellenőrizni akartam, hogy befejezte-e már. Megláttam a születési dátumát. Pontosan annyi idős vagy, mint a lányom – mondtam neki. Akkor történt. Megfordult, rám nézett, mindkét szeme megtelt vággyal, szétnyitotta combjait, én pedig elejtettem a boros poharakat.